Továbbtanulás, Békés

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  
Pályaorientációs oldala 

Aktuális információk és rendezvények

A 33 legjobb versenyző

Hat Békés vármegyei iskolából harminchárom fiatal jutott tovább a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) területi válogatójáról a középdöntőbe. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Kulturális és Innovációs Minisztérium közös versenyének célja, hogy a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák reflektorfénybe kerüljenek a „Szakmát a kézbe” szlogen jegyében.

3a borítékok

Januárban írták az elődöntőket a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) résztvevői. Míg az első megmérettetés a hároméves képzés végzős középiskolásainak, az OSZTV az érettségit is adó, 5 éves technikum végzőseinek szól.

A vármegyéből a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégiumból Megyeri Dániel mechatronikai technikus és Szabó András Levente Informatikai rendszer- és alkalmazás- üzemeltető technikus, a Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumból Botos Zoltán hegesztő, a Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskolából Polgár Nóra kereskedő és webáruházi technikus, Fábián Viktória és Kovács  Adrienn cukrász növendékek, a Békéscsabai SZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskolából Heredea Zalán, Barna Ivett, Gyöngyösi Emerita, Szabó  Dániel, Petrus Rózsa fodrász tanulók, a burkolónak készülő Kucsera Kevin és Aranyi Dominik Erik, a női divatszabónak tanuló Berndt Anasztázia Veronika és Hegedűs Martina, a Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból Hoffmann Máté karosszérialakatos, a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumból Babinszki Dóra, Gurzó  Ivett, Kovács Nikol Csenge, Csík  Boglárka, Murányi Réka Veronika, Megyeri Fanni, Gera Attila, Fabisz Fanni és Nyári László kiadványszerkesztő technikusok, Sárik Dániel, Stumpf Márk, Juhász Emília, Jastyúr András, Zsilinszki Zsolt, Szabó Levente, Károlyi Szabolcs és Petneházi Benedek nyomdaipari technikusok jutottak tovább a középdöntőbe.

Megnézhették a kijavított dolgozatokat a versenyzők

Több, mint több ötszáz diák versenyzett 39 szakmában a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara lebonyolításában a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen (SZKTV), ami a hároméves képzés végzős középiskolásainak szólt, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV), ami az érettségit is adó, 5 éves technikum végzőseinek volt meghirdetve. Csütörtökön lehetett megtekinteni a kijavított dolgozatokat.

3a borítékokSzakmák és kódok zsongtak a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hunyadi utcai épületében csütörtökön. A számok a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen induló fiatalok januárban kitöltött dolgozatát rejtették. Mivel senki nem írhatta rá a nevét magára a tesztre, a gyerekeknek tudniuk kellett a számsort ahhoz, hogy megnézhessék, mire hány pontot kaptak. Márpedig a pontszám nagyon nem volt mindegy, hiszen aki a Kulturális és Innovációs Minisztérium kamarával közös megmérettetését legalább 60 százalékosra teljesítette, az részben mentesül az év végi szakmai vizsgák alól. Másrészt, az országos döntők legjobbjai közül válogatják az Európa és világbajnokságra nevezendő versenyzőket is.

 

Kiszely-Horváth Márk, a BSZC Kós Károly iskola tanulója az SZKTV területi elődöntőjén szép eredményt ért el.
– A kérdések közül a számviteli feladatok kicsit megleptek, a többivel jól boldogultam – mondta az ácsnak tanuló fiatalember, aki azért választotta a szakmáját, mert maradandót alkothat. Most éppen Budapesten tölti a gyakorlati idejét, ahol egy gyárépület tetőszerkezetét javítják.


A versenyeknek az a célja, hogy a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi elismertségét és vonzerejét növelje a „Szakmát a kézbe” szlogen jegyében. Békésben mindig nagy az érdeklődés, idén Békés vármegyében az informatikusok, a pincérek, a kozmetikus technikusok és a nyomdaipari technikusok közül jelentkeztek a legtöbben az előválogatóra.

1Stumpf MárkStumpf Márk nyomdaipari technikusi ismeretekből versenyzett, úgy tűnik, jó eredménnyel.
– A BSZC Szent-Györgyi Albert középiskolába járok. Nem számítottunk ilyen feladatokra, mint amivel találkoztunk, de büszke vagyok rá, hogy megoldottam – mondta Márk, aki örülne neki, ha továbbjutna a következő fordulóra.

 

 

 


2Furár LucaA cukrásztanuló Furár Luca nagyon élvezte a versenyt, neki a rendelkezésre álló idővel, illetve az anyaggazdálkodással gyűlt meg a baja, de jó eredményt ért el.
– Azért mentem cukrásznak, mert otthon szívesen alkottam tortákat. A szakmában persze teljesen más dolgozni, mint háziasszonyként sütni, de én nagyon szeretem és élvezem a szakmám még akkor is, hogy mi majd akkor dolgozunk a legtöbbet, amikor más pihen. A duális képzőhelyen szerencsére kaptunk olyan feladatot, ami ebben a versenyben is segített – mondta a Békéscsabai Szakképző Centrum Zwack iskolájának a tanulója.
Az, hogy ki jut tovább a vármegyéből végül a következő fordulóra, hamarosan kiderül.

 

Eljött a jelentkezési határidő

Lassan mindenkinek döntenie kell, ha eddig még nem tette - december 2-án, pénteken zárul a jelentkezési határidő a 2023-as központi felvételi vizsgára - írja az eduline.hu

óra2.jpg
Jelentkezni azoknak kell, aki olyan gimnáziumba vagy technikumba szeretnének jelentkezni, ahol a központi felvételi vizsga eredményét is figyelembe veszik a pontszámításnál. Fontos, hogy ez a jelentkezési lap csak a központi felvételi vizsgáé, a középiskolai jelentkezést majd február második feléig kell leadni. A felvételiről itt lehet többet olvasni:
https://eduline.hu/kozoktatas/20221202_kozepiskolai_felveteli Jelentkezni pedig azoknak kell, aki olyan gimnáziumba vagy technikumba szeretnének jelentkezni, ahol a központi felvételi vizsga eredményét is figyelembe veszik a pontszámításnál. Fontos, hogy ez a jelentkezési lap csak a központi felvételi vizsgáé, a középiskolai jelentkezést majd február második feléig kell leadni.

Egy nap, több szakma

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumban és Kollégiumban jártak a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola diákjai, majd a Hirschmann Car Communication Kft-hez, illetve a Linamar Hungary Zrt-hoz látogattak el a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.

 

Rózsahegyi iskola 9

A hetedik-nyolcadik osztályos diákok számos szakterülettel ismerkedtek meg hétfőn a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A fiatalok a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert technikumban bepillantottak az egészségügyi, kreatív, nyomdaipari és a rendészeti képzésekbe.

 

 

Rózsahegyi iskola 6

Jártak a Hirschmannál

Majd a csoport ellátogatott a kommunikáció-elektronikával foglalkozó Hirschmann Car Communication Kft-hez. A cég járműantenna-rendszerek gyártójaként egyre nagyobb szerepet kap az autóipari piacon, ráadásul duális képzőhelyként mechatronikai technikus tanuló középiskolásoknak biztosítanak gyakorlati helyet. A duális oktatás nagyszerű lehetőség, hiszen a fiatalok már az iskola mellett is munkatapasztalatot, de legfőképpen gyakorlatot szereznek, magabiztosabban léphetnek ki a munka világába.

 

 

Rózsahegyi iskola 1 2

A Linamart is bemutatták

Ugyancsak duális képzőhely a Linamar Hungary Zrt. A vállalat hírneve az autóipar számára gyártott fémhajtómű és erőátviteli termékek precíziós megmunkálására épült. Azonban a Linamar szakértelme, rendszerei és tapasztalata messze túlnő az autóipari ágazaton, hiszen számos termék készül itt, a hajtóművek főbb precíziós fémalkatrészeitől kezdve, a Skyjack kosaras emelvényén, vagy az OROS által tervezett és gyártott mezőgazdasági termékekig. A fiatalok minderről nemcsak szóban hallottak, meg is nézhették a szakembereket munka közben. Láthatták, hogyan dolgoznak a robotok, ahogyan azt is, miként válik rozsdás anyagból századmilliméter pontossággal megmunkált alkatrész, sőt, az is kiderült, hogy a 3D-s nyomtatókkal nemcsak műanyag alapanyagból lehet bármit elkészíteni, hanem fémből is.

 

 

A kamara segít a pályaválasztásban 

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával térítésmentesen segít a fiataloknak a pályaorientációban. A munkatársak osztályfőnöki órákat, szülői tájékoztatókat tartanak, tanműhely- és üzemlátogatásokat szerveznek, de egyéni tanácsadással is szolgálnak.

Pályaorientációs nap Eleken

ElekPO2022.10.15KIcsi

 
 
A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából Butora Hajnalka, Edler Orsolya, Kara Bernadett és Pintér Magda pályaorientációs tanácsadók szervezett játékos programokat szerveztek a gyerekeknek Eleken, a Dr. Mester György Általános Iskolában.
A felsős tanulók megismerkedhettek a középfokú oktatási intézménytípusokkal, szakma activityn vehettek részt, valamint képes fejtörőn és szókeresőn próbálhatták ki magukat a minap.
 
ElekPO2022.10.15KICSI2

Megmérettetnéd magad? Itt a lehetőség

 

WorldSkills Hungary fuzet 2020 1A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai támogatókkal együtt várja a WorldSkills Hungary nemzeti válogatóra a jelentkezőket.
 

A WorldSkills Hungary program részeként Magyarország fiatal szakemberei két nemzetközi versenysorozatban, a kétévente megrendezendő WorldSkills és EuroSkills versenyeken mérettetik meg magukat. A szakmák, a szakképzés csúcsát szimbolizáló versenyeken az egyes szakmák hazai válogatóversenyén legkiválóbb eredményt elérő versenyző képviselheti az országot. A versenyek rendezésének jogát évről évre más ország nyeri el, így minden év új izgalmakat tartogat.

 
 
Milyen szakmacsoportban versenyezhetsz?
🔪 kőfaragó - EuroSkills Gdansk 2023 Európa-bajnokság.
Jelentkezési határidő: 2023. január 29.
🩺 ápolás és gondozás - WorldSkills Lyon 2024 világverseny.
Jelentkezési határidő: 2023. január 31.
🖌 Festő, díszítőfestő - WorldSkills Lyon 2024 világverseny.
Jelentkezési határidő: 2023. február 17.
💄 Szépségápoló - WorldSkills Lyon 2024 világversen.
Jelentkezési határidő: 2023. február 28.
 
 
Jelentkezni a WorldSkills Hungary honlapon, a következő linken lehet: https://worldskillshungary.hu/jelentkezes
 

Hogy gyakorolj a központi felvételire?

Egy hét van hátra a központi felvételi vizsgáig, ezért az Eduline.hu hozott néhány videót, amit érdemes megnéznetek, ha szeretnétek még egy kicsit gyakorolni a magyar- vagy a matekvizsgára.

tanulás 
Január 21-én 10 órakor több ezer nyolcadikos írja meg a központi felvételi vizsgákat, de ezen a napon vizsgáznak a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba készülő diákok is. Mivel ez az időszak a legtöbb szülő, legfőképp pedig a legtöbb diák számára kiemelten stresszes, összegyűjtöttünk néhány ingyen elérhető videót, amely segíthet a felkészülésben.